KUNHEGYESI FERENC

1970. július 18-án születtem. Művészetekre való érzékenységem már gyermekkoromban jelen volt. Első ceruzám édesapámtól kaptam 4 éves koromban. Tiszta élő képekké formálódtak bennem azok a gyerekkori emlékek, amit a rajzolással töltöttem. De az évek során a festő-grafikusi pályát hosszú időn keresztül nélkülöztem, ugyanis a tánc vette át szerepét. Több mint 15 éven keresztül európai turnékon vettem részt. A grafikázást 3 évvel ezelőtt kezdtem el ismét, mesterem Szentandrássy István grafikus festő irányítása mellett. Leginkább a klasszikus reneszánsz áll közel hozzám. Súlyos tanulóéveimben vagyok, úgy érzem a képzőművészet még nagy felfedezéseket tartogat számomra. Témáim az egzotikus világból merítem. Érdekelnek a keleti filozófiák, életmódok, világszemléletek. Jelenleg Kiskőrösön élek és alkotok. Hiszem, hogy a művészet a legcsodálatosabb mágia, amit az életben megismertem. Büszke vagyok mesteremre s mindarra az életfilozófiára, amelybe eddig beavatott.

Kunhegyesi Ferenc, Péli Tamás iskolateremtő festészetének követője. Mesterétől, Szentandrássy Istvántól tanulta a rajzolás és a festés különböző technikáit. Tudatosan vállalta fel a figurális ábrázolásmódot, képein legtöbbször portrékat jelenít meg. Régi korok keleti figurái tűnnek fel alkotásain. Akárcsak mesterei – a reneszánszokhoz nyúl inspirációhoz. Hatással volt rá Gaugen, Lotrec, Riviera festészete is és az indiai folklór. Fáradhatatlan, céltudatos alkotó, hivatásának tekinti a festészetet.

Korábban főszerkesztőként dolgozott az Aroma Rádiónál és szerkesztő-riporterként a C-rádióban. Sokoldalúságának bizonyítéka számos dokumentum és oktató film. Az Ének a cigánylétről című kisfilm a Közép-európai Kisebbségi Filmfesztiválon különdíjat nyert.

2009-ben a bódvalenkei freskó faluban elkészít két monumentális (2x40 négyzetméteres) alkotást. A Tanítót és a Bódvalenke balladája című képeket jelenleg eddigi fő alkotásainak tekinti.

Jelenleg művészetterápiákat tart hátrányos helyzetű gyermekek számára az ország különböző oktatási intézményeiben.

Rendszeres önálló kiállító az ország különböző területein. Alkotásai eljutottak hirosimai, new yorki, győri, debreceni, pécsi gyűjtőkhöz.

Elismerések:

2000 - Kiskőrös Kultúrájáért

2005 - OCÖ Képzőművészetéért

2009 - Közép-Európai Kisebbségi Filmfesztivál

Elérhetőség:

Tel: 06-703765203

mail: vidimoni@gmail.com



 

 

 

 

 

 

2014. 01. 24

Kiskunfélegyházán
a Művelődési Központban

A tárlatmegnyitó közönségének Szabó Ildikó, a Móra Ferenc Gimnázium művésztanára ajánlotta figyelmébe ezt

a képsort, közreműködött szavalatával és zongorajátékával Barna Pap Bianka.